2014. november 11., kedd

Sült banán joghurttal, mézzel

A gyerekeim nagyon szeretik a gyümölcsjoghurtot, de a simát sajnos, nem igazán. Pedig ez az egészségesebb (szinte hallom a sógorom hangját is :D). Jó minőségű gyümölcsjoghurt az ritka, és ha van is, elég drága.
Ezzel a recepttel szoktattam őket az egészségesebb reggelire, amikor joghurt a menü.
Néhány banánt fóliában megsütök (elég hamar megy). Összetöröm, majd leöntöm a sima joghurttal, meglocsolom pici mézzel és müzlit, diót szórok rá. NAGYON FINOM! :)

2014. október 28., kedd

Őszi pikáns csirke fehérboros körtemártással


 A  házaspárok találkozójára készülve összeültünk néhány házaspárral a szervezők közül megbeszélésre. Ezt a receptet használtam a vacsorához, amit a tavalyi brassói női csendesnapon kaptunk ajándékba. Megéri ajándékozni, megéri ezt a finomságot elkészíteni! :)
Annyit változtattam rajta, hogy a tekercs belsejébe egy cérnakolbász is került (elhanyagolható, csak megsajnáltam a kis darabot, úgy árválkodott egy-szálában...) és a tányérra céklát is kértek, illetve a rizsbe kukorica vegyült. Kevesebb körtével is elkészíthető a mártás.


2014. október 21., kedd

az unhatatlan muffin díszes öltözetben

A mai recept nagyon egyszerű, és nem nagy újdonság, de olyan jólesett valakinek, hogy leírom a receptjét. Ugyanakkor megmutatom, hogy a díszes ruhája, hogyan készül. 
Egyszerűen nagyszerűen most is. Ahogy én szeretem! :D
2 csésze liszt, 1 csésze cukor, 1/2 csésze kakaó, 1 tk szódabikarbóna (vagy sütőpor), 1 tk vaníliakivonat (vagy 1  tasak vaníliacukor), 1 tojás, 1/2 csésze tejszín (vagy csak a tej föle, de még zsírosabb tejjel is rendben van), 1 csésze zsírosabb joghurt, 1/2 csésze olaj, málna (én málnadzsemmel készítettem most), és még jöhetnek csokidarabok. 
A tojást a cukorral a tejszínnel, joghurttal, olajjal, vaníliával összekeverem. Hozzáadom a lisztet, kakaót, sütőport (vagy szódabikarbónát), gyümölcsöt (vagy 3 kanál málnadzsemet, lefagyasztott székelyföldi áfonyával már kulináris ínyenc falat! :) ) és mixerrel vagy fakanállal jól összedolgozom. Muffin-formában megsütöm. Ha kihűlt, felforrósított dzsemmel leöntöm és egy kis tejszínhab is kerülhet rá díszítésnek tálalás előtt. Ezek a jópofa papírtölcsérek a Dm drogériában voltak, de megtanultunk itthon is készíteni ILYEN módon. Természetesen, színes papírban elegánsabb, különösen, ha mondjuk gyerekeknek a suliba visszük. 


2014. október 14., kedd

Csirkehús kínai módra, rizzsel, sajtmártással



Legtöbbször egész csirkét vásárolok megbízható forrásból. Ha gazdaságosan akarok felhasználni egy csirkét akkor a csirkemellet lefejtem, s a többiből finom húslevest készítek, s a húst belőle (comb, szárny stb.) elfogyasztjuk a levessel, vagy majonézes salátát készítek a főtt húsból, zöldségből szombat estére.:) A csirkemellet kipótolom még hússal és az lesz a második valamilyen körettel vasárnapra a húsleves után. De ha csak a csirkemell marad, akkor sem esem kétségbe, abból is kitűnő kínai ragu készülhet:
Hagymát, paprikát, répát, káposztát stb. felszeletelek, lereszelek. Kevés olajat felhevítek, majd rádobom az apróra vágott csirkemellet, fehérre sütöm, majd hozzáadom a zöldséget (lehet gombát is). Fűszerezem: só, bors, fokhagyma, paprika (lehet szójaszószt is hozzáadni, illetve van kész wok fűszer, ami megint jó, de ha nincs ezekből, úgy is finom). Fedő alatt párolódik, közben megkavargatom.
 Mikor a zöldség puha, de még ropogós is (ill.ki hogy szereti) kész is. Én még keverek bele egy kanál mézet is és egy kevés mustárt. Nagyoooon szeretem.

A rizst külön megfőzöm és sajtszósszal (besamell mártásba sajtot reszelek mielőtt a szósz felfő), savanyú uborkával tálalom.
Jó étvágyat!

2014. október 8., szerda

Joghurtos szőlőtorta

Az alap sima 3-4 tojásos piskóta megsütve kerek kapcsos tortaformában. A piskóta amíg készül, illetve kihűl, elkészítem a krémet rá.
Hozzávaló: 1 l natúr joghurt, 2 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 1 csomag étkezési zselatin (kb.5 dkg zselatin), kb. fél kiló szőlő a tetejére.

A tejszínt felverem a cukorral, majd óvatosan hozzákeverem a joghurtot. A zselatint kevés langyos tejben (kb. 1 dl) elkeverem, s addig melegítem a tűzhelyen, amíg teljesen elolvad, de nem forralom. Ezt is beleforgatom a joghurtos krémbe majd a piskótára simítom. Szőlőszemekkel díszítem. Ha van időnk, a tetejére tortazselatint is tehetünk, ez még szebbé teszi a tortát, megóvja a gyümölcsöt elszíneződéstől, amíg megszilárdul a krémmel és vágható lesz. Ha magunknak készítem azonnali fogyasztásra ez rendszerint elmarad. Csak addig várunk, max. fél-1 óra, amíg a krém megszilárdul a piskótán és vágni lehet. :)

2014. augusztus 20., szerda

kemping menü

Kérdezted,  hogy mit jó ilyenkor gyorsan és finoman készíteni? ! Az én menüm egyszerű de igyekszem,  hogy ilyenkor is élmény legyen.  Nem vagyunk a gyorsétterem híve meg a sok nassolásé sem.  A leves ebédre elmaradhatatlan s egészséges.  Röviden a szokásos ételeinkről: paprikás krumpli,  ilyen-olyan bográcsos, grillezés zöldségekből is bőven,  palacsinta,  tejberizs,  puding,  tojás minden változatban,  saláták, tea-kávé persze. .. s egy újabb felfedezés a serpenyős pizza,  amit édesanyám és a sógornőm ajánlott: http://receptneked.hu/gyors/serpenyos-pizza/
Nekem a főzés nem fárasztó,  öröm a vakációban is, hogy szeretteimet megörvendeztethetem, és persze nagyobb gyerekekkel így gazdaságosabb is.  A napjukon pedig mindegyikük azt eszi,  amit kér tőlünk: ugyanis a férjem az, aki grillez! ;)
Mindenkinek kiadós vakációzást Isten áldásával!

2014. augusztus 5., kedd

Tükörtojás kiadósan- egyszerűen




A muffintepsi üregeit kibélelem császárszalonnával, helyezhetek az aljára vékony kenyérdarabkát, beleütök egy tojást, fűszerezem, szórhatok még rá zöldséget, gombát stb, s a végén megszóróm sajttal (ez utóbbi nagyon fontos, különben a tojás teteje megkémenyedik - fele így sikerül nekem:( ). Forró sütőbe tolom, s hamar kész is a mutatós kiadós tükörtojás másképpen. Főzelék mellé kitűnő, de reggelire is guszta! :)
Ha a muffintepsink 12 adagos, de nincs szükségünk 12 tükörtojásra, az üres "muffinüregekbe" kevés vizet tölthetünk a sütéskor.

2014. június 6., péntek

Eper mascarpone krémmel így is úgy is...


Mikor még az eper kevés volt... :)

Aztán "voltunk" Szatmáron...:)


És a szülinapi tortám is csakis ilyen lehetett... :D
A recept innen, azzal a különbséggel, hogy babapiskóta helyett keksz-alapot használtam (keksz-szalámihoz hasonlóan).  Mascarpone helyett házilag készített sajtkrémet szoktam használni.
(Ez legtöbbször van itthon, mert kenyérre kenni is szoktuk, vajkrémnek pl. fűszerezve. Egyszerűen veszek egy veder bolti friss 20 százalékos tejfölt ( a Kauflandos is kitűnő, ami 7-8lej), egy szűrőbe borítom, és hideg helyen 12 órát hagyom lecsöpögni. Ez az én házi sajtkrémem.)
(azt mondták a gyerekeim, hogy a korom annyira láthatatlan, mint a tortán az éveim szám :P...a fényképezőgép vakuja nélkül kivehetetlen volt, tényleg !!! :))))))))))) Pedig én várom a 40-et is. 

2014. április 17., csütörtök

Mákos bejgli

 Szeretettel küldöm Júlia lányomnak:) az általam kipróbált és mindig bevált receptet (nem reped szét csak amennyire illik:), gyors és finom):

A tésztához

A forrázott töltelékhez

A kenéshez

  • 1 db tojás
  • elkészítés


    1. A hideg tej egyik felében elkeverjük a cukrot és az élesztőt, a másikban a vajat, a tojássárgáját, a sót és a citromhéjat.
    2. Összegyúrunk mindent a liszttel, gyors mozdulatokkal. Száraz, hűvös helyenpihentetjük a tésztát 15 percig.
    3. Ezalatt összeállítjuk a tölteléket: felrorraljuk a cukrot a vízzel 1 percig.
    4. A diót, a mákot összekeverjük az ízesítőkkel, majd leforrázom a cukorsziruppal. De nem biztos, hogy  felveszi az összes szirupot. ha kevés a szirup, és nem áll össze a töltelék, tehetünk hozzá lekvárt vagy mézet.
    5. Kihűtjük a tölteléket.
    6. A tésztát 4 egyenlő részre vágjuk, és lemérjük hány gramm, mert ugyanennyi súlyú töltelék kell majd hozzá.
    7. Kinyújtjuk a tésztát kb 4-5 mm vékonyra. Próbáljuk meg sarkosra, mert akkor lesz szép a kész bejgli.
    8. A tölteléket vagy egyenletesen rálapogatjuk a tésztára, vagy 2 zacskó közt kinyújtjuk, és úgy tesszük a tésztára.
    9. A 2 rövidebb oldalán ráhajtjuk a tésztát a töltelékre, majd feltekerjük, és kicsit meghengergetjük, hogy szép egyenletes legyen, majd egy picit meglapogatjuk.
    10. Tepsibe tesszük, megkenjük a 2 sárgája és 1 egész tojás keverékével, és megvárjuk, amíg teljesen megszárad. Majd megkenjük ismét, és ismét megvárjuk, míg megszárad.
    11. Egy villával 4-szer, 5-ször megszurkáljuk, és mehet a sütőbe.
    12. Ha kicsit szétnyílik, vagy eldeformálódik, még forrón 2 vágódeszka segítségével segíthetünk rajtuk.
    13. forrás: http://www.nosalty.hu/recept/dios-makos-bejgli-3-bejgli-6
    14. ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁNUNK MINDENKINEK élő hittel, szeretettel!

2014. március 24., hétfő

Sajtos-tejfölös óriástócsni

Ha meguntuk a pizzát:)))) itt egy kiadós, finom, újabb variáns vacsorára...
 
hozzávalók / 4 adag
  • ½ kg burgonya
  • 4-5 ek liszt
  • 1 tojás
  • sajt, tejföl
  • olaj
elkészítés
  1. A krumplit nyersen meghámozzuk, és egy mély tálba lereszeljük.
  2. Hozzákeverünk egy tojást és annyi lisztet, hogy még könnyen keverhető maradjon.
  3. Sózzuk, borsozzuk, kevés hagymát (fokhagymát) vághatunk bele.
  4. A masszából kanállal  ellapogatva, előmelegített olajon, serpenyőben kisütjük az óriás- tócsnikat.
  5. Jól kikevert tejföllel (pici fokhagymát, sót,borsot is tettem bele) meglocsolva, reszelt sajt szórattal, és friss salátával (akár felcsavarva, vagy szeltelve) tálaljuk.



 Cserés Attila és Hajni kívántatta meg velem, a pontos receptet pedig innen (szinte) másoltam.

2014. március 17., hétfő

Tejszínhabos Latte Macchiato egyszerűen, otthon készítve...

Szeretettel küldöm a "receptet" Krisztának, hogy készítse sokszor szeretettel...akinek éppen lehet! :D És másoknak is... :D
1. lépés
A kívánt pohárba, csészébe beleöntök egy kevés tejet (egyharmada az italnak), és a mikróban felmelegítem (nem forróra!) Majd ezt egy kiskanál kávékrémporral (completa- ettől lesz krémesebb, de elhagyható),  és kívánt édesítővel elkeverek. Még lehet itt bolondítani karamell sziruppal, vaníliával stb.)


2. lépés Ráteszem a tejszínhabot. (Igazából, ha van az eszpresszó kávéfőzőnek tejhabosítója, akkor a tejet nem mikróban melegítjük, hanem felhabosítjuk meleg gőzzel és ezt töltjük az ízesítőkre.)



2. Lefőzök egy adag eszpresszó kávét, majd lassan (!) a tejszínhabos tejre öntöm.

Kész is a három szintes tejes kávé. Lehet a tetejét még díszíteni fahéjjal stb. De ha szinte minden reggel így issza az ember felesége, akkor az már elmarad :P

Ugyanígy készül a jeges kávé is, csak jéghideg tejjel és jégkockával.
az igazi Latte Macchiato az eszpresszó kávéval és tejhabbal készül így.  a tejhabot nem csak kávé gép készíti, hanem van ilyen egyszerű tejhabosító (IKEA-ban kapható pár lejért), amivel ugyanazt a hatást el lehet érni. Így sajnos, nekem nem mindig sikerült lassan csurgatni a kávét a tejhabra, s ezért nem lesz réteges. De finom! :)

2014. február 26., szerda

csokis csillag-kalács

vagyis hogyan lehet egy kis üveg nutellát elosztani egyformán...:):):)
illetve én is kipróbáltam végre a napraforgós kenyeret csillag formában:), amit Teréz sógornőmnél csodáltam meg egyszer. Ő pizzásan készítette.


Ilyen még lesz nálunk!
recept: itt
nagyon klassz, ahogy részletesen bemutatja a videón: itt. Én a maradékot is felhasználtam, azért lett egy másik egyszerűbb csillag is. Persze mindegyik gyorsan készült, ha van mód rá, lassabb-pontosabb munkával szebben is kijöhet:)))) majd, ha nagymama leszek!:P

2014. február 17., hétfő

Pisztráng

Ezt is megértem! A fiam, nem csak halfogással örvendeztetett meg (ezt a halat nem ő fogta), hanem a pisztrángot ő készítette el a családnak teljesen egyedül. Nagyon izgalmas volt, mert a "saját feje" után készítette (gondolom, amire horgászműsorokból emlékezett:).
Fenséges volt! A recept nagyon egyszerű, ahogy mondta: sózni, kicsit többet borsozni, mert édesvízű hal, aztán vajat és citromot tenni belé, fóliázni és forró sütőben 25 percig sütni. Ennyi.
Azóta is gondolkozom, hogy egyszerű recept létére....annyira finom volt!
Eszembe jutott az első tízperc tortám, amit úgy öt-hat évesen készítettem először. Édesapám azt mondta, olyan finom, különlegesen édes volt... Pedig az a "torta" a legegyszerűbb bögrés süti a világon!

Talán értem már, miért finomabb a férjem készítette kávé bármelyik kávénál, az édesanyám töltött káposztája, a Pálma palacsintája stb...  Azt hiszem, ma megértettem! A tegnap az ötezer ember megvendégelése volt a történet az istentiszteleten. Vajon a hal és kenyér íze is megszaporodott vagy teljesen mást ízt kapott Jézus kezéből? Úgy gondolom ott is a Szeretet, az étel készítője adta az ízeket, ami tényleg pótolhatatlan... mégis, mégis, ma is ízlelhető! Isten, Jézus az, aki gondoskodik, aki megszaporítja a mai mindennapi kenyerünket is. Veletek is így van? Tapasztaltad már?! Szívesen elmondjuk, hogyan teszi...

2013. december 22., vasárnap

gesztenyés narancsos tiramisu

Ugyanúgy készítem, mint egyébként a tiramisut, csak gesztenyepürét adok a krémhez, és narancsdarabkákat. A tetejét fahéjjal és naranccsal díszítem. De aki az eredeti receptet szeretné az innen kövesse, Ottistól! :)




2013. december 13., péntek

Ehető kopogtató:)

ha így várom haza a gyerekeket, hátha megbocsátják, hogy néha ilyenkor adventben az esti rutin ideje alatt női körön leszek, vagy ifin, vagy baba-mama klubban:)







A recept és a lelkesedés hozzá Virágh Erikától (facebook)
TÖRÖK BAGEL
egy talba mertem 50 dg lisztet,kozepeben kis feszket alakitottam ki...odaszortam 3 e.kanal cukrot,belemorzsoltam 2,5 friss elesztot es raontottem 2 dl meleg vizet.Kb.15 percig vartam,hogy habozzon fel az eleszto,ekkor hozzaadtam 10 dg olvasztott vajat,egy tojasnak a feherjet,masfel teaskanal sot es mindent jol kidagasztottam.Cipot formaltam a masszabol, letakarva 15-20 percig pihentettem,majd 16 egyenlo reszre osztottam.Minden darabot 30-35 cm hosszu hurkava podortem.2-2 hurkat osszecsavartam,majd koralakra formazva a vegeket osszenyomkodtam.Sutopappirral kibelelt tepsire sorakoztattam es letakarva,meleg helyen 1 oran at kelesztettem oket.Mielott sutobe toltam volna,lekentem tojas sargajaval es kb.15 perc alatt szep pirosra sutottem.U.i.Nagyon finom kakaos tej,vagy citromos tea melle,de csomagolhatjuk gyerekeknek tizoraira is, haragudni biztos nem fognak erte 

2013. december 8., vasárnap

Jóság szelet és Dobostorta

A jóság szelet 19. házassági évfordulónk ünnepére készült a gyerekeknek. 
A férjemnek, szokás szerint, a Dobostorta marad... :)

RECEPT:
12 nagy tojasbol rendes piskotamasszat keszitettem sutopor nelkul.A tepsi meretere sutopappirt vagtam ki,rahelyeztem a tepsi hatara es a masszabol 5 fakanalnyit,kerekitett, hosszupengelyu kessel elsimitottam,ugy hogy a kes ne erje a sutopappirt,mert ott odaragad. A piskotamassza tetejen csusztattam a kest!Elomelegitett sutoben,kozepes langon,vilagosra sutottem(vigyazat,eleg hamar sul!)Miutan kicsit hult,talcara forditottam,ovatosan lehuztam a pappirt rola,majd ismet sutopappirt helyeztem ra es egy masik tepsivel,nehezekkent letakartam.Erre azert van szukseg,hogy a lap egyenes maradjon es a pappirra,pedig azert,mert osszeragadnak a lapok,ha csak ugy semmi nelkul egymasra rakjuk! A lapokat egy ket nappal hamarabb keszitem el,hogy kevesebb dolgom legyen vele masnap. Ugyanigy,meg 5 lapot sutottem,igy osszesen 6 lapom lett.

Krem:4 egesz tojast,20 dg cukrot,3 tasak vanilias cukrot kihabositottam mixerrel,majd goz fole helyezve,tovabb habositottam,forrastol szamitva ugy 8-10 percig.Ekkor beletordeltem 10 dg tejcsokoladet,beleszitaltam 2 jo evokanal holland kakaoport(a lenyeg,hogy sotet szinu legyen).Szobahomersekleture lehutottem,majd 4-5 orara hutobe tettem.Amikor nagyon jol lehult,beledolgoztam ugyancsak mixerrel 35-40 dg lagy vajat(Rama) es jol kihabositottam.Rummal izesitettem a kremet.Elosztottam szemre a kremet 6 reszre(a lapok koze es a kulso bevonasra,diszitesre).A legszebb lapot felretettem(kulon deszkara),ez kerult felulre es ezt vontam be karamellel,amit a kovetkezo keppen keszitettem el: 20dg porcukrot,2 teaskanal ecetet,2 teaskanal vajat es annyi vizet,hogy mindezt eppen csakhogy ellepje,kicsi langra tettem es szep lassan osszeolvasztottam.Amikor elparolog a viz,lehet kifog kristalyosodni,de ne ilyedjunk meg ,mert ezutan elkezd lassan olvadni es karamelle valni a cukor.Amikor aranysarga szint kapott,gyors mozdulatokkal bevontam vele a felretett lapot.Meg melegen,vajas pengelyu kessel bejeloltem a szeleteket es egyenkent rahelyeztem oket a tortara.Kivulrol is bevontam kremmel.A karamelizalt cukorral vigyazva dolgozzunk,mert komoly egesi sebeket okozhat!(tapasztalatbol mondom). -egy kicsit maceras dolog elkesziteni a dobos tortat,(en is karacsonyi es husveti unnepekre keszitem,most kivetelesen a ferjem szuletes napjara keszitettem,mert kedvence),de kulonleges,nagyon finom,ugy hogy megeri a sok munkat!

Egyszerűen finom - melegszendvics




Hozzávalók:
1 kisebb vekni (kenyér)
4 tojás felverve 100 ml tejjel, sóval, borssal ízesítve
3 paradicsom
500 g sonka kb. de kevesebb is lehet
150 g sajt
100 g vaj vagy margarin, amivel megkenjük a kenyeret


2013. december 5., csütörtök

Rakott krumpli helyett sajtos krumpli

sokszor készítettem már ezt a gyors és finom változatot. A krumplit héjában megfőzöm, megpucolom, kockázom, házi ételízesítővel, majoránnával, borssal összeforgatom. Ha van kolbász, virsli stb. azt egy kis forró olajon megfuttatom és a krumplihoz keverem. Besamelmártást készítek, sajtot reszelek bele és nyakon öntöm a krumplit, majd sajtot reszelek a tetejére. Be a sütőbe, pár perc s kész is van!