2011. február 28., hétfő

Finomat sokaknak

 Ez úgy történt, hogy a múltkor csak a "hagyományos" ebéddel készültem, s mivel a gyerekeink még nem nagyon hússzeretők, hát nem volt sok belőle. Közben megtudtam, hogy vendégek lesznek, a krumpliból is amit vettem, csak a családunk adagja maradt már krumplipürének megpucolva. Hát mit tegyek? Volt egy babos-kukorica konzervem, ezt hozzákevertem a bolognainak (vagy bolonyai?) készült darált húsos mártáshoz (ezt egyébként én szoktam krumplipürével is tálalni, nem csak spagettivel :). Kicsit chilisre sikerült, a jénai edény aljára simítottam. Ráterítettem a krumplipürét, majd egy kis maradék főzőtejszínnel leöntöttem, és volt egy kis kocka sajt is megszáradva,( amit előtte a tejszínben áztattam, hogy le tudjam reszelni). Ezt reszelve a tetejére szórtam,s betoltam a sütőbe míg pirulni nem kezdett. A család egyik kedvence lett így a krumplipüre. Szerintem más zöldséggel is finom az ilyen húsos mártás: pl.  zsenge zöldbabbal.



Ha már finomat sokaknak szeretnék, nekem a gyümölcstorta torta a legkiadósabb, legegyszerűbb, leggyorsabb is, de nagy "klasszikus" tortaformában. Három tojásos piskótaalapra, egy zacskó elkészített pudingot öntünk (amilyen van:) s rá jöhet a gyümölcs. Télen ez utóbbi  lehet a drágább, de inkább csak annak tűnik. Különösen, ha van fagyasztva nyárról:) Nekem ez már elfogyott. Végül bevonjuk gyümölcskocsonyával.
Ebből a tortából nem elég egyet készíteni, ha már neki kezdünk...:P

6 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

nagyon jó ötlet. És a torták is nagyon jól néznek ki!:)

Abigél írta...

Nagyon jó ötlet, én is gondban vagyok néha mit tegyek az asztalra amikor 3 férfi is van a családban?A múltkor pizzát készítettem csak zöldséggel,fél kg fagyasztott mexikói keverékem volt itthon,azt olvasztottam fel és raktam rá, majd reszelt sajt.Mindenkinek nagyon ízlett!
A gyümölcstorta nálunk is kedvenc:))

Rózsa Etelka írta...

Ez nagyon finomnak nez ki...ki kell en is probaljam :)

Mike Adina írta...

én is kipróbálom, már azért is, mert bőven van még fagyasztott zöldbabunk...

Anna írta...

Shepherds vagy cottage pie kamrához szabott változata. :) Én is úgy variálom mikor mi van a háznál és nálunk is egyike a nagy kedvenceknek.
Nagy a csend, remélem jól vagytok.
Puszi.

Ottis írta...

Nagyon jó ötlet, én is elkészítem!
Boldog Húsvétot kívánok!